A botpackerek földi Mekkája-Wakehurst Place-Royal Botanic Gardens, Kew

Első hétvégémen és a mostani szombaton is látogatást tettem a Kew Gardens Wakehurst Place kertjében, ahol a méltán híres Millenium Seed Bank is található. Az előző hétvége esős volt, de gondoltam, csak belevágok én, hát ezért jöttem, nincs sok vesztegetni való időm. Kértem egy bringát  a háziaktól, ami ugyan kicsit kelekótyán állt, de mindenesetre működőképes állapotba lehetett hozni viszonylag gyorsan. Kinéztem az utat, hogy merre kell menni, majd neki is indultam. No már a város második utcájába elakadtam, de végül ráleltem a megfelelő útra. A rövidnek ígérkező tekerés végül nem lett annyira rövid, mert a hegyre fel-le való tekergés nem is olyan egyszerű feladat, főleg, ha az ember mellet tömegesen húznak el a kocsik. Végül csak megérkeztem, így a bringát betettem a kerítés mögé és már szaladtam is.

Schizostylis coccinea 

Már az első pillanatban belebotlottam a virágzó tömérdek mennyiségű Cyclamen hederifolium és C. repandum ültetésekbe. A kert maga kb. 500 acres, ami egy kört formáz, a közepén legelők vannak. Én rögtön az arborétumi részek felé csapódtam, bele a Betula nemzeti gyűjtemény közepébe.

A nyírfa kollekció díszes törzsei

 A kérgek színes kavalkádja fogadott, amelyeknek leváló lapjai gyönyörű mintázatokat mutattak. Éreztem, hogy itt egy nap bizony kevéske lesz, ha végig akarom rágni magamat a gyűjteményen. Tovább indultam és a déli féltekés fenyő és Nothofagus gyűjteményben semmilyen formában le nem írható örömben volt részem. A Wollemia nobilis-ek tömegesen az út mellett sorakoztak, rajtuk rengeteg toboz, de voltak még egyéb érdekességek is, régi ismerősök, a chilei Pilgerodendron uviferum-ok, a Drymis winterii-k, a Nothofagus alessandrii-k, a Weinmannia trichosperma és még hosszasan sorolhatnám a jobbnál jobb növényeket erről a részről.

Wollemia nobilis toboz

 Tovább indultam, ahol szintén találtam egy chilei oldalt, ami nemrégiben gyűjtött anyaggal volt teli ültetve. A nagy tisztáson a homokkő letörések alatt némi rágcsikát ebédeltem, majd belefutottam, egy Sorbus devoniensis-be. Utamat a nagy Sequoiadendron giganteum-ok között folytattam, ahol megjelentek az amerikai fás flór képviselő, így az Acer circinatum, Calocedrus decurrens, Arbutus menziesii, melynek kérge egyedülállóan gyönyörűséges szivárványos színű. Az egyik sarokban jelentős tölgy anyag van, amiben a Quercus imbricata, Q. stellata, Q. coccinea, Q. rubra, Q. palustris és a legvégére a Franklinia alatamaha volt, mely ékes befejezője lett ennek e szekciónak.

Óriás gombák

Haladtam tovább, majd az ázsiai gyűjtésekben kezdtem el barangolni. Csak nagyon röviden, hogy miket láttam. Carrieria calicina, Acer henryi, Ilex fargesii var. fargesii, Acer cissifolium, A. crategifolium, A. longipes, Maackia amurensis és így tovább. Ezen gyűjteményrész levezet egészen a nagy tóig, ahol megnéztem a gyerekek oktatóközpontját, amit lefoglalt Fitzroya cupressoides fából építettek. Végül ráakadtam a helyes útra, így vízi völgyek mentén haladtam tova. Innen áttértem magam sem tudom, hogy miként a Pinetum részre, ahol jöttek szembe a tavalyi ismerősök, mint a Picea smithiana, Pinus banksiana, de legnagyobb az örömöm a hatalmas Keteleeria davidiana tobozokkal gazdagon megrakott egyedénél alakult ki. A fenyő anyag is hihetetlen jó itt. Itt már felfelé kezdtem kanyarodni és még nem is tudtam mi is vár rám. A formásodó kertrészleteknél beleakadtam egy hatalmas Psudolarix amabilis-be, valamint egy nagy Emmenopterys henryi-be. Elkezdődött a szédelgésem tovább gyűrűzése, mert ilyenkor örömmámorosan azt sem tudja az ember, hogy hová rohanjon, mit nézzen.

Pseudolarix amabilis

A kastély szintén impozáns, a gyep körülötte meg mint a legfinomabb perzsa szőnyeg, mondani sem kell, makulátlan állapotban. A tóparton sétáltam egyet, végül a Déli Féltekés Gyűjteményben lyukadtam ki, ráfutván a rengeteg Leptospermum-ra, Olearia-ra. személyes kedvencem innen a Pseudopanax ferrox, a Dacrycarpus dacrydioides, a Lomatia silafolia, valamint a Hakea lissosperma, a Banksia-ról nem is beszélve. Itt is kóvályogtam egy ideig, mire észhez tértem, bementem a falkertek közé, ahol nagy örömömre virágzott a Berberidopsis corallina. Még némi bámészkodás után jól lementem a Seed Bankot is megnézni, ami olyan profi módon van megcsinálva, hogy belátni az összes tisztítási, feldolgozási folyamatba az üvegfalnak köszönhetően.

A kastély és környéke

A falkertek 

Millenium Seed Bank

A mostani hétvégét nem írom le megint, csak röviden. Most a másik oldalon kezdtem, így csak néhány remek növény a sokból amit láttam. Disanthus cercidifolius épp most váltja színét vérvörösre, de a Pseudolarix tobozokat is megcsodálhattam. Aminek még örültem az az Acer pentaphyllum volt, valamint a Magnolia asheii. és végül, de nem utolsó sorban a Persea ichangenisi, mely az avokádó kedves testvére. Szerencsémre ezen a hétvégén nem volt eső, sőt szépen sütött a Nap, így fényképezni jobban tudtam, a képeket vegyítve mutatnám meg Nektek.

Angliába stoppoltam

Szeptember 11-én összecsomagoltam kicsiny motyómat és másnap reggel hétkor a 44-es főút mellett kezdtem autókra horgászni, némi fuvarra lesve. Hamarosan Kecskeméten voltam, majd ott némi ügyintézés után Budapest következett. Még ugyan Kecskemétnél elgondolkoztam, hogy normális vagyok e, hogy így neki megyek a világnak, de arra jutottam, hogy ez is egy olyan kapu, amit át tudok lépni önmagamban, legyőzve a félelmet és átadva magamat az emberekkel, tájakkal, szituációkkal való szembesülés fantasztikus valóságának.

Kecskemétről, egy érdekes figura vitt Budapestre fel, aki orvosi műszereket hoz be és újít fel a magyar kórházak számára egy jobb kormányos kocsival viszi ezeket az egyes helyekre, itt már jó előérzetem kezdett lenni. A Sasadi úti Agip benzinkút remek hely a stoppolásra, voltak is ott már hárman rajtam kívül. Az egyik lengyel srác mondta, hogy megy Görögországba. Innen egy nagyon kedves srác vitt a kisfiával Győrig, elmesélte, hogy nemrég jött Indiából haza, ahol a Csoma Szobája program keretein belül iskolákat építenek. No a győri Agip már nem volt annyira jó, Itt álltam vagy négy órát, mire egy román fickó megállt és mondta, hogy Frankfurt előttig el tud vinni, mert visz oda csomagokat. Hihetetlen jót beszélgettünk, kaptam tőle két barackot, meg nápolyit. Németországban éjszaka csak úgy repültünk az autópályán, néha simán 180-al is. Kitett egy pihenőnél, hajnali egykor, ahol én a feltöltött földsánc tetejére fészkeltem be magam éjszakára a kerítés mellé.

Első szállásom

Innen felkerekedve másnap megint stoppolni kezdtem, majd egy német figura elrepített Köln előttig egy kietlen parkolóba. Itt megint rám mosolygott a szerencse, mert egy óra után kaptam fuvart, mégpedig egy kiállítást szállító teherkocsis fickótól, aki meglehetősen hippi volt, hogy felvegyen. Elvitt a Belgiumba vezető pálya mellé, ahol nem telt bele 20 perc és már egy német rendszámú, de orosz sofőrrel rendelkező tréleren ültem. Az életérzést itt külön felvázolnám, hogy mindenki átérezhesse a stoppolás gyönyörét. Szóval kényelmes puha ülés, lábad alatt az anyóson 30 centi szemét, amibe cipőd óvatosan beletúr, hogy legyen hely. Negyven körüli kövérkés sofőr, nó inglis. Szájában egy igénytelen csibuk. Elővesz egy üveget a hűtőből, kefír. Mutogat, hogy idd meg. Megiszod. A csibuk tovább pöfékel, ekkor lekap egy CD tartót, hogy most bizony zene lesz. Beteszi a lejátszóba, a kilencvenes tempónál csumára tekeri, majd a hangládákból felmorajlik az orosz mulatósok legjava és ez megy majdnem végig.

Tréler

Végül Antwerpen előtt elváltak útjaink, ahol az út Brugge felé kanyarodik. Innen sok kicsi fuvarral, de eljutottam Bruggeba, ahol csináltam egy éjszakai városnézős programot magamnak. Megérte legyalogolni a húszkilós cuccal azt a majdnem tíz kilométeres távot. A vonatállomáson összefutottam egy lelkes dán lánnyal, aki annyira felbuzdult, hogy stoppost lát, hogy csoda. Innen gyorsan átvágtam az állomáson, majd beértem a város központjába. Az utcákon már csak néhány szerelmes pár bóklászott, így én nyugodtan neki álltam szűkre szabott vacsorámat elkölteni a csatornapart egyik meglehetősen szép padján.

A stoppos élet szépségei Belgiumban

A szerelmesek városa

Ezt követően még sétáltam egyet a festői környezetben, majd mivel hulla fáradt voltam már tizenegy magasságában, így az egyik templom tövében vackoltam be magamat, ahol puha fű is volt alattam. Takarózásra szinten nem is volt szükség, annyira jó volt az idő. Reggel felkerekedtem és étlen-szomjan "kirohantam" az útelágazásomhoz, ami már Calais felé vezetett. Még az erdőben egy cicamosdást kénytelen voltam beadni, mert annyira lepusztult munkás szagom volt már, hogy magam sem bírtam elviselni. Itt tudja csak meg az ember, hogy mit is jelent a víz értéke, mivel itt már kevesebb mint fél liter vízből gazdálkodtam közel fél nap óta. A kereszteződésben is eltartott egy darabig mire elvittek. Közben az iskolába bringázó iskolásokat szórakoztattam puszta megjelenésemmel. Végül megállt egy kedves hölgy, valami irdatlan terepjáróval, hogy hát eldob szívesen az egyik nagy benzinkúthoz. Más sem kellett nekem. A benzinkúton, végül költöttem ötven eurocentet, hogy bemenjek a mosdóba vizet meríteni, meg rendbe szedni magam, mert ugyan fogmosásra ilyen körülmények között vizet kidobni nem egy okos döntés. Így viszont megmosakodtam, fogat mostam, ittam amennyit csak lehet, meg az összes palackot feltöltöttem, majd odakint még egy jó olajos halat is bedobtam, amitől megjött rögtön az életkedvem (nem mintha elment volna akármikor is). Kimentem a parkoló legvégére, ahol már előttem tuti, hogy jártak stoppos, mert egy irdatlan hüvelyk ujj volt felpingálva az egyik táblára, amit én meg jól kiegészítettem.

Napi stoppos tag

 Itt megállt egy újabb terepjárós fazon, kérdezi, honnan jövök. Mondom Magyarországról. Mire megszólal: Mit csinálsz Te? Kiderült, hogy egy román emberke, aki magyarlakta területen lakik, így néhány mondatot tud magyarul, sőt mi több még sógornak is nevezett, majd a kezembe nyomott öt eurót, hogy ezt vigyem, mert nekem nagy szükségem lehet még rá. Nagyon megköszöntem, majd a komp előtt kitett, mert az autóra csak egy ember volt regisztrálva. A komp előtti határátkelőnél, elkezdtem stoppolni, sajnos pangott az élet arrafelé, így kijött az egyik bodega rendőr alkalmazottja és elküldött a helyemről.

Jó helynek tűnt

Kintebb battyogtam, majd egy jó kétórás ácsorgás után, szépen megállt egy Audi benne két, kétes, barna alakkal, na, de kaptam az alkalmon, nekem már úgy is mindegy alapon, had szóljon. Beszélek hozzájuk angolul, mire az egyik tag, mondja, hogy ide tegyed be komám. Nahát erre sem számítottam, de beugrottam, Erdélyi magyar cigányok hoz volt személyükben szerencsém, akik Bristolba igyekeztek. Már a határon néztek ránk, mert mint kiderült elfelejtettek jegyet venni, így ők már egyszer átmentek a kapun, csak addigra egyel megnőtt az utasok száma. Végül jól áttúrtak a francia katonák és már repültünk is a komp gyomrába. Felmentünk, majd egy újabb remek élményben volt részem. Kedves utastársaim előzetesen már jól kiszimatolták, hogy a kamionosok számára fenntartott étkezdében, ha szerencséje van az embernek lehet ingyen ebédelni. Ők tökjól át is mentek a rostán, mire én velem elkezdtek kiabálni, hogy mit képzelek én itt, végül kifizettem az öt euró hetvenet, majd mosolyogva elfogyasztottam ebédem, ittam egy rakás gyümölcslevet stb. Ez után felfedeztük a hajót, majd a kétórás hajózás után lementünk az autóba.

Már a kompon

 Itt is kaptam laposbarackot. Kiálltunk és egyenesen a rendőrségi részlegre sikerült betévednünk, ahol jól ki is kutatták a kocsit kábítószer után kutatva. Szerencsére nem volt semmi baj. Elindultunk az M20-as pályán, majd én elkövettem egy nagy hibát, miszerint kiszálltam Ashfordnál. Itt némi kérdezősködés után kiderült nincs út Thumbridge Wellsbe, így vissza kell mennem a pályára és találni egy fuvart. No itt kínos három óra következett, végül lecseréltem a tábla feliratomat a szerencsés M20-M25 feliratra. Öt percen belül volt fuvarom. Apja-fia mentek a Gatwick Reptérre, mire én olyan örömre kerekedtem, hogy csoda, hiszen úti célom East Grinstead onnan már közel van. Kiderült, hogy az apuka a GreenPeace egyik erőteljes aktivistája volt, most épp organikus farmot épít szintén helpexesekkel Spanyolországban, engem is hívtak, hogy menjek le, nézzem meg őket, ha ráérek, sőt ha van, akit érdekel a hely dobjak egy e-mailt és már mehet is. Kitettek a reptéren, és mivel nem tudtam telefonon elérni a helyieket, így felültem egy buszra, ami tudom, hogy illúzió romboló így a végére, de már este tíz volt és megakartam már aznap érkezni, ha már bejelentkeztem korábban. Hamarosan a mesés East Grinstead főutcáján találtam magam, ahol megkezdődött az igazi utazás, beköltöztem egy élő múzeumba.

Végső statisztika: 3 nap, 17 autó, a VW nyert, második a Merci. Kerestem 5 eurót, fizettem 6.2-t.

Megújultunk!

Sziasztok!

Az utóbbi időben sokat gondoltam arra, hogy valamikor jó lenne egy kicsit megújítani ezt a felületet. Erre az utóbbi napokban szántam rá magamat. Szlovéniai utazásunk során jutott eszembe a Real Time Botpacker név, mely most arcot is öltött. Azért is sokkal találóbb a Tölgyek, sások és a többiek címnél, mivel az előző nem feltétlenül csak tölgyekről és sásokról szólt, sokkal inkább megjelentek a beszámolók. Ezért a backpacker kifejezésből ötlöttem ki a botpacker, mely azon megszállott embereket szeretné megjelölni, akik hátizsákkal, minimális anyagi javakat felhasználva próbálnak növényeket meglesni eredeti termőhelyükön.

Természetesen a tölgyeket bemutató írások is lesznek, amint egy kicsit beáll a rossz idő és bentre szorulok a lakásba. Jövőbeli terveim között szerepel, hogy ne csak én magam legyek a szerzője ezen felületnek, hanem mások is, akik hasonló szemlélettel járnak tájakon. Nem titkolt célom, hogy valós élményekbe, tapasztalatokba csomagolva némi ismeretet adjak át másoknak, megmutassam a terepi botanizálás sokszínűségét, így az egyes tájaknak ne csak a növényzeti arculatát, hanem emberi, kulturális, földrajzi, gasztronómiai stb. oldalát is. Ugyanakkor természetesen az emlékek megőrzését is nagyban segítik ezek az írások, esetleg némi hasznos információt nyújthatnak azoknak, akik hasonló feltételek mellett szeretnének, akár csak egy jót túrázni.

Új téma lesz a növénygyűjteményekben, értékes kertekben tett látogatások sorozata is, melyek a növényfajok élőhelyen kívüli megőrzésében jelentős munkát végeznek.

Nemsokára remélhetőleg készülni fog az oldalhoz szorosan kapcsolódó névjegy matrica is. Stoppolás közben egy csomószor jutott eszembe, hogy hajaj, de jó lenne, ha tudnék most adni valamit, ami kicsit személyes is, és egy picit növeli is a blog látogatóinak a számát.

A megújulás azért is kézenfekvő, mert én magam is más tájakra lépek át hamarosan, melyekről remélhetőleg szintén befogok számolni, természetesen növényes szemszögből.

Jó olvasást és szép napokat kívánva:

Matej

Herkulesfürdőtől Torockóig-Növények nyomában és még tovább (ERD16)

Volt olyan szerencsém, hogy augusztus végére sikerült még egy utat tennem Csaba barátommal Erdélybe valamint a Monarchia határárán lévő Herkulesfürdő környéki hegyekbe, mondanom sem kell a növényekre kihegyezve.

 Reggeli kilátás Herkulesfürdőn

Kedden reggel jó hamar be is érkeztem Kecskemétre, ahol a Penny Market parkolójában végül fel is vett Csaba, és innen indultunk kb. fél tíz magasságában. Az autópályán való haladás nem volt egy eseménydús kaland, de sikerült az ilyen esetekben jól bevált sokrétű és szerteágazó beszélgetést folytatni az élet rengeteg területét érintve, melyben helyet kapott a nép- és komolyzene, színház és irodalom, növényes történetek, sorozatok, filmek, kivel mi történt, stb.

A határon átkelve azt vettük észre, hogy az útjaik kifogástalan állapotúak, és jó persze vannak kicsiny utak, ahol lehetnek meglepetések, de nagy többségében a tranzit úthálózat remek minőségű jól lehet rajta kocsikázni. No persze ez csak az egyik tényező volt, mivel a román vezetési stílus hamarosan meg is mutatkozott számunkra. A kóválygó öreg bácsi bicajjal az útszélen, záróvonalas előzések, megfigyeltük "a kétsávos út igazából háromsávos" jelenségét, a szaladozó kutyák-macskák és egyéb állatok fel-fel tűnő bandáit, a díszítő értékű rendőri irányítást, melytől nem, hogy jó irányba mész, hanem el is tévedsz, aztán meg dudálnak, mint a lakodalmas menet stb. Azt is megállapítottuk, hogy benzinkút leginkább csak mutatóban van, az is elég gyászos kivitelezésű. Herkulesfürdő környékén, már a hegyekben gyülekeztek a fellegek, de szerencsére nagyobb esőzésben nem volt részünk.

Odaérve, már az út mellett megcsodálhattuk az egykor teljes pompájában díszlő, mára már hányatott sorsú vasútállomást. A völgyben beljebb haladtuk, ahol már elénk tornyosultak a mészkőfalak fehérlő vonalai. Nem volt ugyan szállásunk, de bíztunk benne, hogy valahogyan találunk azért valamit. A településen jól érzékelhető a román építészet hanyag "eleganciája" és a Monarchia idejéből hátramaradt, romosan álló, míves fürdőépületek kontrasztja. Sajnálkozva láttuk ezeket a remek épületeket, melyeket hanyatlásra ítéltettek, helyettük rikító vörös tetős betonszörnyeket építettek, melyek tőrként hatolnak a festői táj szívébe. Végül némi bolyongás és kérdezősködés után sem lett szállás, így épp az egyik kereszteződés felé mentünk, amikor egy fickó leszólított bennünket, hogy nem szállást keresünk-e. Mondtuk, hogy persze, hogy azt keresünk. Mondta az árat, mi kicsit tanakodtunk rajta, majd követtük a fehér autót. Nem volt messze, és meglepően jó állapotú volt. Megnéztük a szobát, az is jó volt, melyen később ugyan felfedeztünk némi furcsaságokat, de azok akkor még nem voltak szembeötlőek, aludni kiváló helynek bizonyult. Gyorsan fizettünk, majd felcuccoltunk.

Letűnt korok fényei kihunynak

Szállás a hegyek lábánál

Úgy határoztunk, hogy némi élelem bevétele után még csak kerülnénk egy bemelegítő kört. Gyorsan fel is cókmókoltuk magunkat, majd épp leértünk és indultunk volna az egyik irányba, amikor a sárga útjelzés miatt visszafordultunk. Jókor tettük, mert az autó mellett már az előző körben is látott néhány úriember leskelődött. Kiderült, hogy az autójuk miattunk nem tud kiállni, így hagytak nekünk üzenetet, de pont jókor jöttünk. Na, akkor a kocsi arrébb állt, mi pedig folytattuk utunkat. Nem telt bele sok idő, és máris nyomon voltunk. Nem kell csodálkozni azon, hogy mennyire népszerű ez az útvonal, de bizony ez (egész idő alatt egy kezemen megtudom számolni hány túrázóval találkoztunk) a helyi kisebbségi "negyeden" halad keresztül. Az ott látott állapotok valahol a Tornanádaskaiakat is erősen űbereleték. A gyerekek persze jöttek, hogy "Chocho, chocho, chocholatte", de mivel ilyesmikkel nem voltunk felszerelve, így tempós lépésekkel haladtunk a településrész "vendégváró" karjai közül a természet felé. Fentebb érve egy forrás mellett haladtunk el, majd az út meredeken indult felfelé a szurdok irányába. Mi a szurdokba nem mentünk be, hanem bal kéz felé fordultunk és irány a susnya. Nem jutottunk nagyon messzire, mert sziklafal állta utunkat. Én nagy bátran mondtam, hogy ó elég lesz a rövidnadrág, de másnapra beláttam, hogy ezen jellegű bejárások elengedhetetlen kelléke a hosszú gatya. Megfigyeltük a nagy tömegben növő Genista radiata-t, valamint az apró termetű Teucrium montanum-ot. A visszafordulást követően az út másik oldalán próbáltunk szerencsét, ahol egy masszív görgeteg lejtőn mentünk keresztül. Kökényből találtunk egészen szép nagy termésű, törpe növésű egyedeket is. Utunkat végül a lejtő másik oldalán hagytuk abba, mert erősen sötétedni kezdett. Lefelé a köveken csúszkáltunk, majd a megszokott csapásra ismét kiértünk és vissza ballagtunk a szállásunkra. Az este azonban még nem ért véget, felfedeztük, hogy a szobában van televízió is, így azon kinyitottunk egy zenei adót, amin autentikus, a mi mulatósunkkal egyenértékű, román nyelvű, egy kaptafára komponált dáridó, akár igen szórakoztató is lehet. Már épp majdhogynem táncra perdültünk, amikor kopogtak, hogy le kéne menni, mert az autó megint rossz helyen áll. Csaba leszaladt, ahol a szemben lakó, eléggé modortalan fickó az utcán parkoló autóra mutogatva, hangosan kiabálta, hogy "Mine property, mine property". Nemigazán tudtuk mire vélni, hogy az utca, hogyan lehet valakié, de a további csetepaté elkerülése végett, csak újabb helyet kellett találni. Miután nagyjából biztos helyre raktuk az autót, visszatértünk a szobába, ahol megbeszéltük, hogy reggel minimum egy féltéglával ébresztjük megfáradt szomszédunkat az esti incidenst követően. A franciaágy rugós matraccal volt az igazán fincsi, mert ha valaki elszeretné aludni, derekát, hátát, no ez kiváló kúrát jelenthet számára.

Autentikó Muzsíkó

Reggel fél hétkor keltünk, gyors reggeli stb. Feltűnt a szobában, hogy a szappantartót nem a mosdókagyló fölé szerelték, hanem jóval kintebb, hadd folyjon csak le a szappan a földre. A másik észrevétel, hogy a fürdőkabin fala pont felezi az ablakot, ami érdekes megoldásnak tűnt. Tükrünkön ugyan volt egy lámpa, de szereltek mellé egy másikat, ki tudja miért. Végül az autóval a Hotel Ferdinánd előtt álltunk meg, majd onnan indultunk felfelé a hegyoldalon. Fentebb érve remek Sorbus paxiana-kat találtunk, melyek nagy egyedszámmal jelentek meg azon a helyen. Össze is futottunk két túrázó román sráccal, akik kérdezték, hogy nem félünk-e a viperáktól? Akkor még könnyelműen legyintgettünk és mosolyogtunk, hogy áá, a viperák menekülnek az ember elől, nem lesz semmi baj.

Sorbus paxiana

Kilátás az Erzsébet-kilátótól

Az elmaradhatatlan közös kép, háttérben a Sorbus paxiana-val 

Felfelé indultunk az Erzsébet-kilátótól, majd kiértünk egy tisztásra, ahol az előttünk haladó két sráccal újra összefutottunk. No, el is készültek a közös képek, majd belevetettük magunkat a tengernyi szedresbe. És itt láttam be véglegesen, hogy a hosszú gatyának micsoda előnyei vannak. Mi a szedres közepébe gázoltunk és onnan csemegéztük ki a legjobb falatokat, míg a srácok csak a foltok pereméről tudtak szemezgetni. Egy darabig együtt haladtunk, majd ők leálltak az ott legeltető pásztorral beszélgetni, mi pedig mentünk tovább.

A viperás srácok...

Az útjelzés, hol volt, hol nem volt, mint a mesében, így fogtuk magunkat és úgy érzéssel elindultunk a völgyperemen az általunk jónak vélt irányba. Huzamosabb ideig haladtunk lefelé, majd  kiértünk egy fenyős, napsütötte sziklaperemre. Innen lefelé bandukoltunk tovább. Az egyik fa törzsén valami furcsaságra lettem figyelmes. Nagyot ugrottam hátrafelé, emlegettem a felmenőit, majd megnéztem, hogy mi is az valójában. A sűrű erdőbe beszüremlő napsütésben, egy gyönyörű, de annál veszélyesebb vipera sütkérezett összetekeredve, melybe majdnem teljes erőből beletapostam volna az előző minutumban. Szerencsére nem így történt. Sőt, még fotózni is hagyta magát. A mi téves hiedelmünk, így meg is dőlt, hiszen nem csak a napsütötte sziklagyepekben sütkérezhetnek viperák, hanem az erdő alatt is.

...és a vipera

Végül felértünk egy sziklakibúvásra, ahol a Sorbus umbellata subsp. banatica egyedei vártak minket, melyek alatt a festői tájban gyönyörködve elköltöttük ebédünket. Felkerekedvén az ebédelésből, a hegyről levezető utat kerestük, mely nem adta egyszerűen, magát.

Bújócska a sziklák között

Toronyiránt lecsaptunk a völgy felé, sűrű bodzáson, csalánoson, szúnyogos patakvölgyön lefelé. Aztán ráakadtunk útközben megint egy szikla kibúvásra, ahol szintén találtunk néhány Sorbus paxiana-t. Nagy nehezen kilyukadtunk egy törmeléklejtőre, ami meglehetősen térderőltető volt, de csak elértük az alattunk kanyargó autóutat. Vissza tekintettünk és láttuk a tornyosuló falakat, melyen nagy szerencsénkre mi megtaláltuk az egyik legjobban járható utat. Az úton kullogtunk, bámuldoztunk, a levezető kilométereket róttuk. Éreztük a kénes gyógyvíz illatát, mely ott tör a felszínre és imitt-amott a helyiek által létesített beton kutricákban lehet rotyogtatni beteges részeit az embernek. Mi nem próbáltuk ki. A főtér mögötti épületen lévő díszes festményeket néztük, melyek ott árválkodnak felújításra vagy végső leomlásra várva.

Lefelé a szúnyogosban

Meteor hullás éjjelből nappalba

Festmények az enyészet útján

Az autóhoz visszaérve a szállásra tértünk vissza, ahol megvacsoráztunk, majd újra a román mulatós zenét hallgattunk, végül egy kissé erőltetett amerikai film végén mondtuk azt, hogy jó éjszakát.
Másnap felkerekedtünk reggel, bepakoltuk a cuccunkat a kocsiba és a közeli bankhoz mentünk, ahol kiderült, hogy váltanak pénzt. Némi várakozás után, sikerült az akció, és benzinkút keresésébe kezdtünk. Vissza is fordultunk, mert ugyan a tábla jelzi, hogy nemsokára benzinkút következik, annak hűlt helyét találtuk csupán. Viccesek ezek a román közutasok! A másik opció egy bodega volt, mellette üzemanyag töltőhöz hasonlító rozsdás szerkezetek. Az életkép a következő volt. Beállunk az autóval, benézek az "irodába". Lepukkant hely, piszok, karosszék, benne egy szipogó, susogós gatyás figura, aki épp nagyon meg volt fázva, mellette egy díszes cserépkályha. Számlát persze a világért nem tudott adni, így kénytelenek voltunk anélkül tovább haladni.
Az út Torockóig viszonylag monoton volt, bár láttunk egy szép hupikék házat, hupikék törpikékkel ízlésesen feldíszítve.

Egyik kedvenc házunk Nagyenyeden :)

Az út menti egyik étteremnél megálltunk segítséget kérni, hogy merre is menjünk, rendesek voltak nagyon, mert még utánunk is szaladt az egyik lány, hogy kijavítsa önmagát. Aztán délután fél hat körül meg is érkeztünk. Csaba talált szállást gyorsan, én viszont innentől a kempingezősdit választottam. Gondoltuk gyorsan felszaladunk a Székelykőre szétnézni, hogy mi újság. Nem telt bele fél óra és már nyargaltunk is felfelé. Láttunk szép Rhamnus saxatilis-eket, R. chatartica-t, Sorbus graeca-t, Saxifraga-kat, Centaurea atropurpurea-t. Fentebb egy gerinc mellett vacsoráztunk, amiről szép kilátás tárult elénk a lemenő Nap fényében. Lefelé már gyorsan haladtunk, jót beszélgettünk közben.

Székelykő

Kökényrigó :)

Vacsora a gerincen

Lent a faluban szétpakoltam az estéhez szükséges cuccaimat a nagy zsákomba és megindultam a főtéri forrás felé fürdeni. Hihetetlen módon feltudja frissíteni az embert a hűvös fürdő. A Székelykő lábánál táboroztam le a legelőkön. A sátor gyorsan felépült, majd a polifoamomon üldögélve, kezemben egy pohár altatóborral néztem az egyre halványuló napsugarakat és az erősödő csillagok fényét. Hihetetlen volt ott ülni, oldalamon a Székelykővel, szemközt Torockó fényeivel, fejem felett a Tejút végtelenjével. Másnap reggel én megvoltam győződve, hogy rohadtul időben vagyok felkeltem és fotózni indultam a Székelykőre. Visszaérve láttam, hogy a hegy árnyékolja a sátramat, így az biztos, hogy nem fog kiszáradni.

Dermedt boglárka

Kutyatej szender hernyója

Aszat

Összehajtottam úgy vizesen, és a főtéren már jócskán eszegető Csabába botlottam. Ekkor nekem még nem volt semmi furcsa az egészben. Megkajáltunk, majd mentünk a Tilalmas megkerülésével a Vidalykő felé. Útközben többször megálltunk szétnézni, majd felérve szintén pazar kilátás tárult elénk. Némi bóklászás után az egyik fa alatt ebédeltünk, végül áttértünk a rét túloldalára, ahol kimentünk egy kilátópontra, ahonnan a velünk szemben lévő fenyő erdőrezervátumot lehetett megszemlélni.

Vidalykő

*A kép csak illusztráció (tálalási javaslat)

Sziklagyep

Lefelé vettük az irányt, majd a jelzést nem találva, toronyiránt az Ordaskő egyik gerincén kezdtünk kúszni felfelé. Értékes sziklagyepekben mentünk felfelé, szerencsére taposásnak semmi jelét nem tapasztaltuk. Az alattunk lévő Torockószentgyörgyre és a várra kiváló kilátást kínáltak a sziklás kilátók a felfelé mászásunk során. Végül a tetőre nem is mentünk fel, hanem a sziklaperemeket alulról kerülve a törmeléklejtőn vágtuk keresztül magunkat, majd egy kevésbé sűrű erdőn.

Vár a táj felett

Kitekintő

 Szerencsénkre hirtelen, szinte a semmiből feltűnt a piros útjelzés, így nagyobb erőlködés nélkül visszajutottunk Torockóra, ahol a Gondűző nevezetű helyre be is tértünk egy Csíki Sört megiszogatni. Innen hamarosan felkerekedtünk, az autónál szétszedtem megint a fontos holmikat, majd egy újonnan felfedezett fürdőzőhelyre mentem. A Gondűző utcája beletorkollik egy zsákutcába, ahol van egy folyton frissülő medence, igaz hideg, de az izomlázat hipp-hopp kikergeti minden megfáradt végtagból. Felfrissülve a völgy másik oldalán ütöttem tanyát, ahol szintén sátorállítás, vacsora, bor, csillagnézés következett. Lefekvés előtt a jegyzeteimet is megírtam aznapra.

Sátor a hajnalban

Reggel megint azt gondoltam, időben vagyok, de ekkor fény derült arra, hogy elnéztem az órámat, mivel az, a magyar időhöz volt beállítva, így minden nap reggel egy órát csúsztam. Ezen egy kicsit bosszankodtam azért magamban, de szerencsére annyira nem volt rohanós a program. Aznap autóval Csáklya településre kocsikáztunk át, majd onnan a Csáklyakövet céloztuk meg. A parkolás sem volt egyszerű. Megálltunk bent a faluban, az egyik ház mellett, no, a kocsi zörgésre kijött az egyik idős tulaj mondván, hogy ez bizony az övé, álljunk arrébb. Ekkor megjelent a másik kapunál a következő lakó, aki már akkor igen jó állapotban volt. Együttesen a szemben álló füzek alá navigáltuk a járgányt.

Hol a hiba?

 Elindultunk hát a rekkenő hőségben. Kezdetben az út felhagyott gyümölcsösökön keresztül vezetett, majd a Római fürdőnél elkezdtünk kapaszkodni felfelé. Az útjelzést számos esetben nehezen találtuk, de nagyjából tartottuk az irányt. Utunk melegkedvelő, mészkerülő tölgyesben vezetett, ahol sok volt a változatos Sorbus torminalis és néhány Sorbus domestica is feltűnt. Végül beértünk egy móc település melléki legelőkre, nyírfásba. Felszerelkeztünk az esetleges pásztorkutya támadás ellen még egy bottal, majd a kaszálón megindultunk a sejtett irányba, ahol fel is tűnt egy túrázó csoport. A helyiek éppen kaszálásban voltak, sodorták a rendet rendesen gereblyével, rakták a petrencéket. Intettünk nekik, majd a csúcs irányába mentünk. A hőség kezdett elviselhetetlenné válni, de így is szép volt a kilátás.

A Rómaiak Hasadt Fürdő Sziklája

Csáklyakő 

Láttunk Delphynium simonkaianum kórókat, Iris graminea tömegesen jelentkezett a tetőn. Sajnos nem volt annyira jó a hely, zavartnak tűnt nagyon, nagy felületeket a Rosa spinosissima borított. Beértek minket túrázó társaink, akikkel végül megbeszéltük, hogy mi merre megyünk, és ők merre mennek, hol az útjelzés stb. Mi visszafordultunk az úton és lefelé ereszkedtünk, ők mentek tovább a piroson. Lent a mócokkal újra összefutottunk, némi vidám beszélgetés is kialakult köztünk, örültek nekünk. Az út innentől felgyorsult, mert igencsak kiszívta energiánkat az erős Nap. Mintha ólom lábakat növesztettünk volna úgy mentünk a Római fürdőig. Be is néztünk oda, hiszen a sziklák között zúdul le a víz, ami érdekes is lenne, ha nem lenne benne vízi játszótér felnőtteknek, akik összeugrálják a vizet és a sziklákat. Nem sokat időztünk, a faluba visszamentünk, majd visszakocsikáztunk Torockóra.

Római fürdő, sírkő, karók

Ott a Gondűző meglepő módon zárva volt, így másik helyre mentünk Ursus sörért. Hely ugyan nem volt, de nekünk a félreeső csatornafedél is megtette, legurítottuk a napi italunkat, majd mindenki ment a maga útjára. Én még egy kiadósat fürödtem, mire az egyik házból kijöttek, hogy nem hideg-e a víz? Mondtam, hogy hideg, de meg lehet szokni. Az éjszaka már úgy aludtam, mintha bottal fejbe vágtak volna.  Reggel fölcuccoltunk és indultunk hazafelé. A határig azért figyelni kellett, majd Nagyváradnál átjöttünk a határon és Törökszentmiklós irányából betámadtuk Tiszakürtöt, így én megérkeztem. Csabát ezután még jó két és fél órás autózás várta volna, de lett abból három és fél is mivel az M5 bedugult baleset miatt.
Szerencsére épségben hazatértünk, remek helyeket láttunk és levontuk a következtetést, hogy ha valaki túrázni szeretne egy jót, Erdély kiváló hely erre, mert nehezebb találkozni a Pilisben, Budai-hegységben tapasztalható túrázó túlkínálattal.

Látott fás fajok:

Larix decidua, Juniperus communis, Pinus nigra, Taxus baccata, Sorbus paxiana, Sorbus graeca agg. Sorbus umbellata subsp. banatica, Sorbus torminalis, Sorbus aria, Sorbus aucuparia, Sorbus domestica, Genista radiata, Cotoneaster tomentosus, Salix purpurea, Prunus spinosa, Quercus petraea, Fraxinus ornus, Cotinus coggygria, Rubus spp. Rosa spinosissima, Rosa spp. Carpinus betulus, Carpinus orientalis, Cornus mas, Cornus sanguinea, Virburnum opulus, Viburnum lantana, Fagus sylvatica, Daphne mezereum, Rhamnus chatartica, Rhamnus saxatilis, Spiraea sp., Corylus avellana, Tilia cordata, Berberis vulgaris, Populus tremula, Betula pendula, Acer platanoides, Acer pseudoplatanus, Acer campestre, Lonicera xylostemum, Hedera helix, Clematis vitalba, Vitis sp., Chamaecistus sp., Crategus sp.