Angliába stoppoltam

Szeptember 11-én összecsomagoltam kicsiny motyómat és másnap reggel hétkor a 44-es főút mellett kezdtem autókra horgászni, némi fuvarra lesve. Hamarosan Kecskeméten voltam, majd ott némi ügyintézés után Budapest következett. Még ugyan Kecskemétnél elgondolkoztam, hogy normális vagyok e, hogy így neki megyek a világnak, de arra jutottam, hogy ez is egy olyan kapu, amit át tudok lépni önmagamban, legyőzve a félelmet és átadva magamat az emberekkel, tájakkal, szituációkkal való szembesülés fantasztikus valóságának.

Kecskemétről, egy érdekes figura vitt Budapestre fel, aki orvosi műszereket hoz be és újít fel a magyar kórházak számára egy jobb kormányos kocsival viszi ezeket az egyes helyekre, itt már jó előérzetem kezdett lenni. A Sasadi úti Agip benzinkút remek hely a stoppolásra, voltak is ott már hárman rajtam kívül. Az egyik lengyel srác mondta, hogy megy Görögországba. Innen egy nagyon kedves srác vitt a kisfiával Győrig, elmesélte, hogy nemrég jött Indiából haza, ahol a Csoma Szobája program keretein belül iskolákat építenek. No a győri Agip már nem volt annyira jó, Itt álltam vagy négy órát, mire egy román fickó megállt és mondta, hogy Frankfurt előttig el tud vinni, mert visz oda csomagokat. Hihetetlen jót beszélgettünk, kaptam tőle két barackot, meg nápolyit. Németországban éjszaka csak úgy repültünk az autópályán, néha simán 180-al is. Kitett egy pihenőnél, hajnali egykor, ahol én a feltöltött földsánc tetejére fészkeltem be magam éjszakára a kerítés mellé.

Első szállásom

Innen felkerekedve másnap megint stoppolni kezdtem, majd egy német figura elrepített Köln előttig egy kietlen parkolóba. Itt megint rám mosolygott a szerencse, mert egy óra után kaptam fuvart, mégpedig egy kiállítást szállító teherkocsis fickótól, aki meglehetősen hippi volt, hogy felvegyen. Elvitt a Belgiumba vezető pálya mellé, ahol nem telt bele 20 perc és már egy német rendszámú, de orosz sofőrrel rendelkező tréleren ültem. Az életérzést itt külön felvázolnám, hogy mindenki átérezhesse a stoppolás gyönyörét. Szóval kényelmes puha ülés, lábad alatt az anyóson 30 centi szemét, amibe cipőd óvatosan beletúr, hogy legyen hely. Negyven körüli kövérkés sofőr, nó inglis. Szájában egy igénytelen csibuk. Elővesz egy üveget a hűtőből, kefír. Mutogat, hogy idd meg. Megiszod. A csibuk tovább pöfékel, ekkor lekap egy CD tartót, hogy most bizony zene lesz. Beteszi a lejátszóba, a kilencvenes tempónál csumára tekeri, majd a hangládákból felmorajlik az orosz mulatósok legjava és ez megy majdnem végig.

Tréler

Végül Antwerpen előtt elváltak útjaink, ahol az út Brugge felé kanyarodik. Innen sok kicsi fuvarral, de eljutottam Bruggeba, ahol csináltam egy éjszakai városnézős programot magamnak. Megérte legyalogolni a húszkilós cuccal azt a majdnem tíz kilométeres távot. A vonatállomáson összefutottam egy lelkes dán lánnyal, aki annyira felbuzdult, hogy stoppost lát, hogy csoda. Innen gyorsan átvágtam az állomáson, majd beértem a város központjába. Az utcákon már csak néhány szerelmes pár bóklászott, így én nyugodtan neki álltam szűkre szabott vacsorámat elkölteni a csatornapart egyik meglehetősen szép padján.

A stoppos élet szépségei Belgiumban

A szerelmesek városa

Ezt követően még sétáltam egyet a festői környezetben, majd mivel hulla fáradt voltam már tizenegy magasságában, így az egyik templom tövében vackoltam be magamat, ahol puha fű is volt alattam. Takarózásra szinten nem is volt szükség, annyira jó volt az idő. Reggel felkerekedtem és étlen-szomjan "kirohantam" az útelágazásomhoz, ami már Calais felé vezetett. Még az erdőben egy cicamosdást kénytelen voltam beadni, mert annyira lepusztult munkás szagom volt már, hogy magam sem bírtam elviselni. Itt tudja csak meg az ember, hogy mit is jelent a víz értéke, mivel itt már kevesebb mint fél liter vízből gazdálkodtam közel fél nap óta. A kereszteződésben is eltartott egy darabig mire elvittek. Közben az iskolába bringázó iskolásokat szórakoztattam puszta megjelenésemmel. Végül megállt egy kedves hölgy, valami irdatlan terepjáróval, hogy hát eldob szívesen az egyik nagy benzinkúthoz. Más sem kellett nekem. A benzinkúton, végül költöttem ötven eurocentet, hogy bemenjek a mosdóba vizet meríteni, meg rendbe szedni magam, mert ugyan fogmosásra ilyen körülmények között vizet kidobni nem egy okos döntés. Így viszont megmosakodtam, fogat mostam, ittam amennyit csak lehet, meg az összes palackot feltöltöttem, majd odakint még egy jó olajos halat is bedobtam, amitől megjött rögtön az életkedvem (nem mintha elment volna akármikor is). Kimentem a parkoló legvégére, ahol már előttem tuti, hogy jártak stoppos, mert egy irdatlan hüvelyk ujj volt felpingálva az egyik táblára, amit én meg jól kiegészítettem.

Napi stoppos tag

 Itt megállt egy újabb terepjárós fazon, kérdezi, honnan jövök. Mondom Magyarországról. Mire megszólal: Mit csinálsz Te? Kiderült, hogy egy román emberke, aki magyarlakta területen lakik, így néhány mondatot tud magyarul, sőt mi több még sógornak is nevezett, majd a kezembe nyomott öt eurót, hogy ezt vigyem, mert nekem nagy szükségem lehet még rá. Nagyon megköszöntem, majd a komp előtt kitett, mert az autóra csak egy ember volt regisztrálva. A komp előtti határátkelőnél, elkezdtem stoppolni, sajnos pangott az élet arrafelé, így kijött az egyik bodega rendőr alkalmazottja és elküldött a helyemről.

Jó helynek tűnt

Kintebb battyogtam, majd egy jó kétórás ácsorgás után, szépen megállt egy Audi benne két, kétes, barna alakkal, na, de kaptam az alkalmon, nekem már úgy is mindegy alapon, had szóljon. Beszélek hozzájuk angolul, mire az egyik tag, mondja, hogy ide tegyed be komám. Nahát erre sem számítottam, de beugrottam, Erdélyi magyar cigányok hoz volt személyükben szerencsém, akik Bristolba igyekeztek. Már a határon néztek ránk, mert mint kiderült elfelejtettek jegyet venni, így ők már egyszer átmentek a kapun, csak addigra egyel megnőtt az utasok száma. Végül jól áttúrtak a francia katonák és már repültünk is a komp gyomrába. Felmentünk, majd egy újabb remek élményben volt részem. Kedves utastársaim előzetesen már jól kiszimatolták, hogy a kamionosok számára fenntartott étkezdében, ha szerencséje van az embernek lehet ingyen ebédelni. Ők tökjól át is mentek a rostán, mire én velem elkezdtek kiabálni, hogy mit képzelek én itt, végül kifizettem az öt euró hetvenet, majd mosolyogva elfogyasztottam ebédem, ittam egy rakás gyümölcslevet stb. Ez után felfedeztük a hajót, majd a kétórás hajózás után lementünk az autóba.

Már a kompon

 Itt is kaptam laposbarackot. Kiálltunk és egyenesen a rendőrségi részlegre sikerült betévednünk, ahol jól ki is kutatták a kocsit kábítószer után kutatva. Szerencsére nem volt semmi baj. Elindultunk az M20-as pályán, majd én elkövettem egy nagy hibát, miszerint kiszálltam Ashfordnál. Itt némi kérdezősködés után kiderült nincs út Thumbridge Wellsbe, így vissza kell mennem a pályára és találni egy fuvart. No itt kínos három óra következett, végül lecseréltem a tábla feliratomat a szerencsés M20-M25 feliratra. Öt percen belül volt fuvarom. Apja-fia mentek a Gatwick Reptérre, mire én olyan örömre kerekedtem, hogy csoda, hiszen úti célom East Grinstead onnan már közel van. Kiderült, hogy az apuka a GreenPeace egyik erőteljes aktivistája volt, most épp organikus farmot épít szintén helpexesekkel Spanyolországban, engem is hívtak, hogy menjek le, nézzem meg őket, ha ráérek, sőt ha van, akit érdekel a hely dobjak egy e-mailt és már mehet is. Kitettek a reptéren, és mivel nem tudtam telefonon elérni a helyieket, így felültem egy buszra, ami tudom, hogy illúzió romboló így a végére, de már este tíz volt és megakartam már aznap érkezni, ha már bejelentkeztem korábban. Hamarosan a mesés East Grinstead főutcáján találtam magam, ahol megkezdődött az igazi utazás, beköltöztem egy élő múzeumba.

Végső statisztika: 3 nap, 17 autó, a VW nyert, második a Merci. Kerestem 5 eurót, fizettem 6.2-t.