2016. szeptember 10., szombat

Megújultunk!

Sziasztok!

Az utóbbi időben sokat gondoltam arra, hogy valamikor jó lenne egy kicsit megújítani ezt a felületet. Erre az utóbbi napokban szántam rá magamat. Szlovéniai utazásunk során jutott eszembe a Real Time Botpacker név, mely most arcot is öltött. Azért is sokkal találóbb a Tölgyek, sások és a többiek címnél, mivel az előző nem feltétlenül csak tölgyekről és sásokról szólt, sokkal inkább megjelentek a beszámolók. Ezért a backpacker kifejezésből ötlöttem ki a botpacker, mely azon megszállott embereket szeretné megjelölni, akik hátizsákkal, minimális anyagi javakat felhasználva próbálnak növényeket meglesni eredeti termőhelyükön.

Természetesen a tölgyeket bemutató írások is lesznek, amint egy kicsit beáll a rossz idő és bentre szorulok a lakásba. Jövőbeli terveim között szerepel, hogy ne csak én magam legyek a szerzője ezen felületnek, hanem mások is, akik hasonló szemlélettel járnak tájakon. Nem titkolt célom, hogy valós élményekbe, tapasztalatokba csomagolva némi ismeretet adjak át másoknak, megmutassam a terepi botanizálás sokszínűségét, így az egyes tájaknak ne csak a növényzeti arculatát, hanem emberi, kulturális, földrajzi, gasztronómiai stb. oldalát is. Ugyanakkor természetesen az emlékek megőrzését is nagyban segítik ezek az írások, esetleg némi hasznos információt nyújthatnak azoknak, akik hasonló feltételek mellett szeretnének, akár csak egy jót túrázni.

Új téma lesz a növénygyűjteményekben, értékes kertekben tett látogatások sorozata is, melyek a növényfajok élőhelyen kívüli megőrzésében jelentős munkát végeznek.

Nemsokára remélhetőleg készülni fog az oldalhoz szorosan kapcsolódó névjegy matrica is. Stoppolás közben egy csomószor jutott eszembe, hogy hajaj, de jó lenne, ha tudnék most adni valamit, ami kicsit személyes is, és egy picit növeli is a blog látogatóinak a számát.

A megújulás azért is kézenfekvő, mert én magam is más tájakra lépek át hamarosan, melyekről remélhetőleg szintén befogok számolni, természetesen növényes szemszögből.


Jó olvasást és szép napokat kívánva:

Matej

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése