Újabb kertkiválóság Sussexből-Nymans ősszel

Újabb kertet szeretnék kicsit bemutatni Nektek, melybe az elmúlt hétvégén volt szerencsém ellátogatni és egy napot benne bolyongani, mit ne mondjak, megint az államat úgy kellett összekapirgálni valahonnan az út menti bokrok alól. Na, de következzék a napom eredménye és a tapasztalatok.

Mindenek előtt némi rövid leírás Nymans történetéről:

Nymans Anglia déli részében helyezkedik el, Sussex tartományban, Handcross település mellett. A kert története a 19. század végétől indul, amikor Leonard Messel, német származású zsidó ember megvette a területet, melyen elkezdte családi fészkét kialakítani. A kert művészi igényességgel készült el, így a teret kaptak a formára nyírott kialakítások is, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek a külhoni ritka növények minél szélesebb körű gyűjtésére, így 1895-től James Comber főkertész segítségével a gyűjtemény rohamos növekedésnek indult. Később fia, Colonel Leonard Messel örökölte meg a birtokot, aki magokat gyűjtetett a Himalájában és Dél-Amerikában is. A kert a 30-as évekre elérte fénypontját, majd 1947-ben a kastély leégett, aminek egy részét felújították, de másik fele a mai napig romosan áll. 1953-ban került a National Trust kezelésébe, mely most is a fenntartója a birtoknak. Sok híres fajta származási helye ez a kert, így az általam már a skótoknál látott Eucryphia x nymansensis 'Nymans', vagy a Magnolia x loebnerii 'Leonard Messel' is innen került ki.

Szóval fogtam magamat az elmúlt vasárnapon, felkerekedtem és elkezdtem kerekezni Nymans felé, ami kb. egy órás pedálozást igényelt, és már meg is érkeztem a kert bejáratához. Hatalmas kocsisor fogadott, na, gondoltam, ez itt népszerű lesz. Ragyogóan sütött a Nap, néha kicsit beborult, de egészen meleg, őszi napot sikerült kifognom. Leraktam a bringámat, széles mosollyal az arcomon bementem a fogadóépületbe, magamhoz vettem egy térképet és már léptettem is befelé. A kerteben fenyős részét kezdtem bejárni, találtam is rögtön ritkaságokat, pl. az új-zélandi Libocedrus bidwillii is ilyennek mondható. A következő lépés a bambuszok között vezetett egyenesen a rózsakert felé, mely sajnos ebben az évszakban annyira nem volt látványos, de a körülötte lévő ágyak telis-tele voltak még most is virágzó őszirózsákkal. Innen utam a szökőkutas falkertek felé vezettet, melynek közepén még most is pompázó hosszú virágágy fogott közre. Talán ez a rész volt a leglátogatottabb, tömegek áramlottak ki és be a kapukon, így én viszonylag gyorsan ellibbentem a perem területetek felé, ahol a déli-félteke növényeiből álló rendkívül különleges gyűjtemény várt. Sok kiültetett Luma apiculata, különböző Calceolaria-k, Jovellana-k aztán az egyik személyes kedvencem a Baccharis patagonica volt, aminek hazai kertekben itt-ott fellelhető testvérpárja, a Baccharis halimifolia. A másik oldalában gyönyörű Eucryphia milliganii-k találhatók,, valamint egy nyagyon fura növény, amit valahol már láttam, de üveg alatt, itt viszont szabadtéren, ami nem volt más mint a Colletia cruciata. Ami még kiemelkedő volt számomra az Ilex kingiana hatalmas leveleivel a Himalájából, valamint a Mahonia lomariifolia, ami már messziről beleviláglik az ember szemébe, megkapó érdekes rozettázottságával.

Őszi utóvirágzás

Ilex kingiana

Mahonia lomariifolia

Nagy nehezen tovább indultam, a kastély felé, aminek előkertje tipikus formakert, majd átléptem a romok felé és hihetetlen szépségű kertrészlet tárult elém. Komolyan mintha valami mesében járkálna az ember, amit hisz is egy kicsit, meg nem is. Ott álltam és néztem és bámultam, majd némi távolodás után a házat távolról is megszemléltem, most már együtt a hatalmas Cedrus atlantica-val az előtérben. Azon vettem észre magam, hogy benne vagyok a sziklakerti részben, majd innen némi fordulókkal a déli-féltekéről származó sivatagi sziklanövényekkel beültetett völgynél álltam meg bámuldozni.

Formás előkert

Mesés zugok

Sziklakerti látvány

Innen még a babérmeggy sövények között meglátogattam az ipari méretű komposztálójukat, majd leballagtam az arborétumi részekre, ahol hatalmas Quercus palustris és Q. rubra példányok növekszenek. Itt elég gyorsan végig értem, és már mentem is visszafelé a felső részekre, ahol a felső kerti részt is bejártam, ahol gigászi Magnolia campbellii-k uralkodnak. Sétám ezzel a körrel véget is ért, így felültem a kerekes járgányomra és visszaszáguldottam kiindulási pontomra.

Végeredményben megállapítottam, hogy a pampafű, milyen kiváló fókuszpontképző növény, nem véletlenül mondták, még két éve Hillieréknél, hogy a fehér a legerősebb szín minden ágyás kialakításban, mert rögtön megragadja a tekintetet. Remekül mutatnak ebben a kertben is, az örökzöldek elé beültetve, melyeket megtörnek némi japán juhar fajtákkal, ugyanakkor jól tagolják csomói a látogatókat fogadó teret.
Az is új ötlet volt, hogy a nagyobb fák tövének gyommentesítését fűnyesedékkel oldják meg, ami ha egyenletesen van elrendezve, nem is annyira borzasztó, főleg ha frissen kerül oda, akkor a bomlási hő sok gyomot leperzselhet.
A komposztáló is érdekes volt, mint írják ők meleg komposztálást csinálnak, ami azt jelenti, hogy zöld hulladékot kevernek darált fahulladékkal 2:1 arányban, amit 2-4 hetente megforgatnak a traktor elejére felszerelt villával, hogy a baktériumok és gombák levegőt kapjanak. Tehát amint az ott kihelyezett tábla mondja, a jó komposzthoz négy dolog kell: szénforrás (fahulladék), nitrogén (nyesett fű, sövény nyesedék, zöldség-gyümölcs héj), víz és oxigén. Azt írják, hogy az arányok figyelembevételével, így minden 4. hónapban friss komposztot tudnak előállítani, amiben a meleg hatására a legtöbb gyom elpusztul.

Komposztáló

Érdekesség volt, hogy a virágágyakban, a háttérképző, magas növésű évelőknél nagyon egyszerűen oldották meg a kidőlést megakadályozó támrendszert. Fogtak valamiféle rugalmasabb fából származó gallyakat, a tövek közé betűzködték őket, majd a megfelelő magasságban betörték az ágakat, úgy hogy azok egymásra hajoljanak, így támasztava is egymást, valamint később a felnövő növényszárakat is. Hihetetlen egyszerű és kinézetre nagyon természetes hatást kelt.